Mária Maraton: Futva mentek Elibé

30 nap után július 15-én este célba ért a Makai házaspár, akik arra vállalkoztak, hogy a Mariazell és Csíksomlyó közötti több mint 1400 kilométert végigfussák.

A Mária Maraton végén a Csíksomlyói Szűzanya fogadta a fáradt zarándokokat, akik egy 50 kilométeres táv megtétele után, 30 nap alatt 1420 kilométert megtéve érkeztek meg Csíksomlyóra.

Pályázat az Eucharisztikus Kongresszus himnuszának megkomponálására

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága pályázatot írt ki a 2020-ban Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszára.A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, a Katolikus Egyház egyik kiemelkedő világeseményét általában négyévente ünneplik. Magyarországon legutóbb 1938-ban rendezték meg.

A találkozó, amely mélységekbe hív

Kedd délután elkezdődött a 34. egerszalóki ifjúsági találkozó és lelkigyakorlat. Kerényi Lajos atya ezúttal is frissen, fiatalosan indította az alkalmat, elmélkedett Isten jeleiről az életünkben. A Magyar Kurír tudósítása.

„Kaptunk jelet!” – 34. Egerszalóki Ifjúsági Találkozó

2017. július 12. – 16. között tartják az 1982-ben alapított Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlatot, amely Magyarország egyik legnagyobb katolikus ifjúsági rendezvénye. Az ötnapos programot immár 34. alkalommal rendezik meg, mely a fiatalok számára igazi közösségi élményt tartogat.

Hálaadó szentmise Ferenc pápáért Budapesten

Ferenc pápa megválasztásának negyedik évében Szent Péter és Pál apostolok főünnepén, június 29-én hálaadó szentmisét mutatott be Alberto Bottari de Castello érsek, apostoli nuncius a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival a budapesti Szent István-bazilikában.

Péterfillérek gyűjtése

A Magyar Katolikus Egyház június 29-e, Szent Péter és Pál apostolok ünnepe utáni első vasárnap, idén július 2-án tartja a péterfillérek gyűjtését az ország katolikus templomaiban. A befolyt összeget a Szentatya karitatív céljaira fordítják. Ferenc pápa példával jár előttünk az anyagi javak értékének helyes megítéléséről és felhasználásáról.

„A gregorián a lélek éneke”

Ünnepi szentmisével nyitották meg Vácon, a Barátok templomában július 6-án, csütörtökön délelőtt a VII. Váci Nemzetközi Gregorián Fesztivált. A főcelebráns Beer Miklós váci megyéspüspök, az Országos Magyar Cecília Egyesület elnöke volt – tudósít a Magyar Kurír.

Ministránsok nyereményútja

Július 1-jén, szombaton, Zsolt atya vezetésével résztvettünk a ministráns verseny nyereményútján.

Szent Péter és Pál apostolok ünnepe

p, 2017/06/30

Mi köze lehet vajon az aratásnak Péter-Pál napjához? Az Egyház természetesen a két apostolfejedelem égi születésnapját ünnepli: nem ugyanazon évben bár, de mindketten június 29-én szenvedtek vértanúságot Rómában. A Kárpát-medencében mégis elsősorban ara­tó­ünnep Péter és Pál napja.

Oldalak