Többen is úgy vélték, hogy csodálatos könnyezésről lehet szó. Mivel hasonló jelenségek már többször előfordultak - gondoljunk csak a győri vagy a máriapócsi kegyképekre -, érthető, hogy sokan érdeklődnek és állásfoglalást kérnek.
Minden ilyen csodálatos tünemény ráirányítja a figyelmet - hívőkét és nem hívőkét is - az életünk titkaira. Maga a csoda fogalma is elgondolkodtató. Amit nem tudunk megmagyarázni értelemmel, amiről nincs kísérleti bizonyosságunk, azt csodának nevezzük. Ugyanakkor ezeket a tapasztalatokat az isteni, a természetfeletti világ megnyilatkozásainak tartjuk. Sajnos a legnagyobb csodákat nem vesszük észre, mert megszoktuk. Pedig a csodának nem az a lényege, hogy a megszokott rendtől eltér valami, hanem az, hogy nekünk abban a pillanatban az Úristen gondviselését bizonyítja. Csodálkozzunk rá a búzamagra, a víz körforgására, a születésre, a hitre ébredés titkára!
Jó alkalom ez a mostani élmény, hogy érzékenyebbek legyünk a mindennapi életünk apró csodáira. A hívő ember hálával veszi tudomásul, hogy minden pillanatban a gondoskodás, a megajándékozottság tényei vesznek körül bennünket. Szükségünk van egy ilyen figyelemfelhívásra, hogy rácsodálkozhassunk a teremtett világ minden titkára, emberi életünk, emberi kapcsolataink megmagyarázhatatlan „véletlenjeire”.
Nem az a kérdés, hogy könnyek vannak-e a szobor arcán, hanem az, hogy miként válaszolunk az Úristen minden pillanatban megnyilvánuló szeretetére.
Imádkozzunk és testvéri szeretettel adjuk tovább mindazt a csodálatos lehetőséget, amelyet mi is úgy kaptunk. Szeretettel törődjünk egymással! Ha ezt elmulasztjuk, akkor joggal sirathat minket a Szűzanya.
+ Miklós püspök