Hirdetés, 2018. március 18–25.

Nagyböjti szentgyónási alkalom lesz március 21-én, szerdán öt órától a galgamácsai templomban. Molnár Zsolt veresegyházi plébános atya vállalta el a gyóntatást. A gyóntatás alatt a templomban este hatig dicsőítés, majd igeliturgia, befejezésül pedig vesperás és szentségimádás lesz.
Március 26-án, hétfőn Csiba Tibor atya végzi el az otthon levő betegek gyóntatását, áldoztatását és a betegek szentségéneki kiszolgáltatását. Kérem, aki igényli a látogatást, annak családja vasárnapig értesítsen engem vagy a sekrestyést!
Szombatonként tartjuk a Passió-próbákat, az esti liturgia után a galgamácsai templomban. Idén Szent Márk passióját énekeljük. Egy kórus lesz, amelybe mindhárom közösségből szeretettel várjuk a tagokat. Ha szükséges, a közlekedésben tudunk segíteni!

Galgamácsa
Hétfőn, Szent József főünnepén este hatkor igeliturgiát tartunk!
Szerdán tehát gyónási lehetőség, majd este hattól igeliturgia, fél nyolcig szentségimádás, dicsőítéssel és zsolozsmával. Szándék:
Pénteken ötkor keresztút. Ezen most nem tudok részt venni, a Besnyői Passió próbája miatt.
Ugyanezért az elsőáldozásra készülők foglalkozása hat órakor elmarad.
Szombat este hatkor előesti liturgia a templomban. Szándék:
Március 25-én igeliturgiával ünnepeljük templomunkban a Virágvasárnapot. A liturgia elején barkaszentelés, a liturgiában elénekeljük a Márk-passiót!

Vácegres
Kedd este hatkor igeliturgiát tartunk, majd szentségimádást zsolozsmával és dicsőítéssel. Mindenkit szeretettel várunk!
Pénteken négy órakor keresztút. Ezen most nem tudok részt venni, a Besnyői Passió próbája miatt.
Március 25-én igeliturgiával ünnepeljük templomunkban a Virágvasárnapot. A liturgia elején barkaszentelés, a liturgiában elénekeljük a Márk-passiót!
 
Váckisújfalu
Március 25-én igeliturgiával ünnepeljük templomunkban a Virágvasárnapot. A liturgia elején barkaszentelés, a liturgiában elénekeljük a Márk-passiót!
Amennyiben a kedves testvérek mégis igényelnék, hogy hétközben is legyen liturgikus alkalom a templomban, kérjük, a plébániavezetőnek jelezzék.