Hirdetés, 2018. január 28–február 4.

Galgamácsa:
A farsangi időben tartjuk a hagyományos házszenteléseket, kérjük, aki szeretné hajlékának megáldását, a plébániavezetőnél vagy a sekrestyében jelezze!
Szerdán este hattól igeliturgia, majd fél nyolcig szentségimádás, dicsőítéssel és zsolozsmával.
Pénteken ötkor kezdődik az elsőáldozásra készülők foglalkozása a plébánián.
Pénteken hat órakor igeliturgiával ünnepeljük gyertyaszentelő Boldogasszonyt; utána gyertyaszentelés.
Szombaton este hatkor előesti liturgia a templomban.
Február 4-én, az évközi 5. vasárnapon István atya mutat be szentmisét.
Február 3-án kezdődik a Lourdes-i Imakilenced. Az első alkalom szombaton délután öt óra, a második vasárnap fél kilencől a szentmiséig; hétfőtől minden nap délután öttől imádkozzuk; a befejező nap 11-e, vasárnap reggel fél kilenctől a szentmiséig.

Vácegres:
Január 28-án fejeződik be az idei ökumenikus imahét. Délután ötkor az evangélikus templomban lesz a záró alkalom; igét hirdet: Magyar Bertalan katolikus diakónus. Az istentisztelet után agapéra látnak vendégül minket az evangélikus testvérek. Az istentiszteleteken a helyi énekeseken kívül közreműködik a Három Pásztor lelkészegyüttes.
Kedd este hatkor liturgiát tartunk, majd szentségimádást zsolozsmával és dicsőítéssel. Mindenkit szeretettel várunk!
A farsangi időszakban tartjuk a hagyományos házszenteléseket, kérjük, aki szeretné hajlékának megáldását, a plébániavezetőnél vagy a sekrestyében jelezze!
Február 4-én, az évközi 5. vasárnapon István atya mutat be szentmisét.

Váckisújfalu:
Február 4-én, az évközi 5. vasárnapon István atya mutat be szentmisét.
A farsangi időben tartjuk a hagyományos házszenteléseket, kérjük, aki szeretné hajlékának megáldását, a plébániavezetőnél vagy a sekrestyében jelezze!
Amennyiben a kedves testvérek mégis igényelnék, hogy hétközben is legyen liturgikus alkalom a templomban, kérjük, a plébániavezetőnek jelezzék.

Kép: Kun Fruzsina: Gyetyaszentelő Boldogasszony