A Boldogságos Szűz Mária halálának, ill. test szerinti mennybevitelének ünnepe. Az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja holttestét, hanem röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Ezt a népi jámborságban is évszázadokon át öröklődő nézetet XII. Pius p. a Munificentissimus Deus kezdetű bullájában dogmai rangra emelte (1950). Jeruzsálemben már az 5. sz. elején ünnepelték Mária halála napját (átmenetelnek, születésnapnak v. elszenderedésnek [dormitio] nevezték). I. Sergius tette Rómában hivatalos ünneppé. Hamarosan vigíliát, 866-1955: oktávát csatoltak hozzá. 1950: az Assumptio dogmájának kihirdetése tovább emelte az ünnep fontosságát. 2003 óta a Szeplőtelen Fogantatás (dec. 8.) napja mellett Nagyboldogasszony a második kötelező Mária-ünnep.
1031-38 között Szent István király többször is Szűz Mária gondjaira bízta Magyarországot. Halála előtt, 1038 Nagyboldogasszony napján országát és koronáját Szűz Máriának adta örökségbe, s ezzel oltamába ajánlotta. A felajánlástt ünnepélyesen és hivatalosan megismételte I. Lipót császár (1657-1705), 1687-ben a pozsonyi országgyűlés alkalmából; 1896-ban Vaszary Kolos hercegprímás; 1998-ban pedig Paskai László bíboros, prímás.
